Elkezdte a kivitelező a felújítást a Kálvária sugárút 47. szám alatti idősek otthona emeltszintű ellátást nyújtó panelépületében is. A munkálatok még tavasszal a szomszédos hagyományos ellátást biztosító téglaépületben indultak el. A két épület energetikai korszerűsítése a tervek szerint jövő nyáron fejeződik be.

A kivitelező a Kálvária sugárút 47. szám alatti panelépületben a zárószinten kezdte el a felújítást. A szobák erkélykorlátait már elbontották ezen a szinten, illetve a külső, elavult nyílászárók bontását is megkezdték. Ezzel párhuzamosan folyik az elektromos hálózat, a gépészeti vezetékek és a radiátorok bontása és leszerelése is. A munkálatokat ütemezetten végzik, a következő munkafázis a lapostető hő- és vízszigetelésének elkészítése lesz.
A Kálvária sugárút 45. szám alatti, II. világháború előtt épült, négyszintes téglaépületben 2022. májusban indult el a kivitelezés, itt is a legfelső szinten kezdtek el dolgozni a mesteremberek. A hagyományos elhelyezést biztosító épületnél a munkálatok a tetőfödém feltárásával kezdődtek, ahol a szükséges favédelmi beavatkozásokat nagyrészt már elvégezték. Szerkezetileg kialakították az új gépészeti teret a tetőtérben, továbbá a tető cserépfedésének cseréje is elindult. A kivitelező a harmadik emeleten már befejezte az elektromos és gépész bontásokat, megtörtént az új gerincvezetékek kiépítése, párhuzamosan a gépészeti strangokban lévő csőhálózatok cseréjével együtt. A szobák külső nyílászáróit kibontották, az ablakkávákat kijavították és az új, háromrétegű üvegezéssel ellátott műanyag ablakokat többségében már be is építették. A gletteléssel és a falfestéssel is végeztek. A vizesblokkok belső burkolatainak kialakítását megkezdték, azok folyamatosan készülnek. Az ütemes munkavégzésnek köszönhetően a harmadik szintet a kivitelező hamarosan átadja az üzemeltetőnek, így ezen a szinten megkezdődhet a visszaköltözés, ezzel együtt indulhat a második szint kiürítése. A belső udvaron elkészült az állványzat építése is, valamint kiásták az udvari részen az új gázvezeték nyomvonalát.
Az intézmények energetikai felújítását Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a TOP-6.5.1-19-SG1-2020-00007 kódszámú projektből valósítja meg. Az Emeltszintű és Hagyományos Elhelyezést Biztosító Idősek Otthona energetikai korszerűsítése című projektben Szeged városa 1 milliárd 131 millió forint európai uniós támogatást kapott, amelyhez az önkormányzat további 527 millió forintot biztosít. A korszerűsítés elsősorban az épületek energiafelhasználási hatékonyságának javítását szolgálja. A fejlesztéseknek köszönhetően a két épület energiaköltsége közel tizedére csökkenhet. Az intézmények működése a felújítás ideje alatt biztosított, az energetikai felújítás két szakaszban, szintenként valósul meg.
A Kálvária sugárút 45. és 47. szám alatti épületek energetikai felújításának nyertes kivitelezője a szegedi SZIKI-ÉP Kft.
A munkálatok tervezetten 2023 nyarán fejeződnek be.
Nyitókép: Iványi Aurél