KEZDŐDIK BELSŐ-TARJÁN FELÚJÍTÁSA
Az idén 50 éves Tarján városrész felújítása is megvalósul a zöldváros fejlesztési programban. Jövő év júniusára megújul Tarján összes közterülete és zöldfelülete, így sokkal élhetőbb lesz a városrész – jelentette be Botka László polgármester a sajtótájékoztatón. Megfiatalodnak a közterek, játszóterek, utak, járdák, parkolók, kedvezőbbé válnak a szabadidő aktív eltöltésének feltételei.
A polgármester elmondta, hogy a beruházás 989,99 millió forint európai uniós támogatásból valósul meg, melyet a város további 41,5 millió forinttal egészít ki. A projekt során megszépülnek a parkok, sétányok zöldterületei, a játszóterek és sportpályák, megújul a helyi kispiac, és fejlesztésre kerül a kapcsolódó közlekedési hálózat is: járdák, kerékpárutak, utak és parkolók. A kivitelező, a közbeszerzési pályázaton győztes szegedi Alapközmű Kft. és az Éptárker Kft, 180 munkanap teljesítési határidővel vállalta a munkát, vagyis a fejlesztés várhatóan jövő júniusra készül el.
A fejlesztés a József Attila sugárút–Budapesti körút–Szilléri sugárút–Debreceni utca által határolt területet érinti. Összesen 224 fát ültetnek majd, továbbá 1124 m2 cserjét és évelőt telepítenek a köztereken, sétányokon és parkokban. A városrész két központi helyén fogadóteret alakítanak ki.
Megújulnak a játszóterek és sportpályák: új sport- és játékeszközöket helyeznek ki, valamint a gyerekek részére berendeznek egy KRESZ-pályát is. A Máltai játszótér és sportcentrum szintén megújul. Emellett két új kutyafuttatóval és két közösségi kerttel is bővül a városrész.
A Retek utcában helyi piacot hoznak létre, ami a környező üzletek kínálatát egészíti ki.
A környéken élők komfortérzetének javítása érdekében rendbe teszik, illetve bővítik a parkolókat, és több helyen felújítják az önkormányzati belterületi utakat.
A teljesen megújult Tarján városrész átadására a tervek szerint 2019 júniusában kerül sor.