A víz felhasználásának fontosságát hangsúlyozó családi napot tartott a szegedi önkormányzat az Újszegedi Víztorony melletti kalózhajós játszótéren. A programra kilátogatókat játékos vetélkedő és arcfestés is várta.
Mihálik Edvin önkormányzati képviselő, Zöld város programért felelős tanácsnok a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta, a több városrészt érintő projektben a belvizek elvezetése kiemelt szerepet kap. A korábban – például a ’70-es, ’80-as években – kiépített csatornarendszer ugyanis nem képes a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadékvíz elvezetésére, ezért folyamatosan fejleszteni kell a szegedi csapadékvíz-elvezető hálózatot.

Avramov András, Marostő városrész képviselője hozzátette, nagy területet érint a fejlesztés, amely várhatóan jövő év I. negyedévében fejeződik be. A beruházás során többek között az összes érintett újszegedi utca új útburkolatot kap, megújul és egy részét be is fedik a Kürü sori ároknak, a Holt-Maros pedig egy szakaszon kotrással lesz bővítve. Hangsúlyozta, a csapadékvizet el kell vezetni a házak elől és az utakról, de környezetvédelmi szempontból fontos, hogy a víz a területen maradjon. Ezért a felgyülemlett esővizet összegyűjtik és a Holt-Maroson keresztül visszaadják a természetnek.
Joób Márton önkormányzati képviselő örömét fejezte ki a rendezvény szervezése kapcsán, és kiemelte, tervben van a kalózhajós játszótér jövőbeni fejlesztése is, hogy még inkább családbarátabb legyen.

A Szeged, belterületi csapadékvíz elvezetés III. és IV. ütem megvalósítására nettó 1 milliárd 334 millió forintot fordít a szegedi önkormányzat. Ebből nettó 1 milliárd 50 millió forintot tesz ki az európai uniós támogatás, 190 millió forint az önkormányzat saját forrása, és a Szegedi Csatornamű Társulat is hozzájárul a fejlesztéshez 94 millió forinttal. A III. és IV. ütemben összesen közel 16 kilométer csapadékvíz elvezető rendszer létesül.
További információ a családi napról: Szeged.hu oldalon.
Fotók a vetélkedőről: Csányi Mónika