A Kollégiumi út felújításával az ottani vállalkozások is fejlődhetnek, és újabb cégek települhetnek az út mellé.
A felújított Kollégiumi utat Nagy Sándor alpolgármester adta át 2019. december 4-én a Mikulás társaságában. A beruházást a szegedi önkormányzat utóbbi években végrehajtott egyik legfontosabb iparterület-fejlesztési projektjének nevezte az alpolgármester. Hangsúlyozta, hogy az útfelújítás kedvező hatása máris érezhető: megindult a környékbeli telkek forgalma, és több vállalkozás is új beruházási tervekkel kereste meg az önkormányzatot. Nagy Sándor arra is felhívta a figyelmet, hogy a fejlesztés illeszkedik Szeged Zöld város programjába is, hiszen jelentős területen hozott létre zöld felületet a kivitelező, illetve fákat is telepítettek az út mentén.

A TOP-6.1.5-15-SG1-2016-00001 kódszámú projektre az Európai Unió 800 millió forintot adott, ezt 250 millió forint önrésszel egészítette ki az önkormányzat.
A Kollégiumi utat a Dorozsmai és a Fonógyári út között 1675 méter hosszan, 8,5 méter szélességben újították fel, aszfaltozták le. A munka áprilisban kezdődött, és november végére fejeződött be. A 3-3 méter széles, 2×1 forgalmi sáv mellett 1,25 méter széles zárt kerékpársávot alakítottak ki mindkét irányban. Az út mellett mindkét oldalon 1,5 méter széles, aszfaltos burkolatú, akadálymentes gyalogjárda épült. Nemcsak autóval, kerékpárral és gyalog, hanem tömegközlekedéssel is megközelíthető ezután a Kollégiumi út: 5 autóbusz-megállóhelyet alakítottak ki, akadálymentes járdakapcsolattal, a peronra bevezető taktilis sávval, padokkal, utasvárókkal és kerékpártámaszokkal. A fejlesztés részeként kiépült a közvilágítás, a csapadékvíz-elvezető csatorna, és rendezett zöldterületek teszik szebbé a környezetet. Az önkormányzat kivitelezésében telepítettek a Fonógyári és Kollégiumi út kereszteződésében jelzőlámpákat a csomópont biztonságosabb használata érdekében. Ezenkívül a város 2019 elején közel 650 méter hosszan szennyvízcsatornát építtetett ki a terület ellátására.

A Kollégiumi út felújítását a kivitelezési munkálatokra kiírt közbeszerzési eljáráson nyertes Strabag Általános Építő Kft. végezte.
A projekt része volt a Kollégiumi út két végénél lévő csomópont – a Fonógyári úti kereszteződés és a Dorozsmai úthoz való csatlakozás – átépítése is. Ezeket az önkormányzat konzorciumi partnereként a Magyar Közút Nonprofit Zrt. valósította meg.
A Kollégiumi utat már használhatják a közlekedők, hivatalosan várhatóan 2020 elején helyezik forgalomba.
Februártól busz is jár erre: a Honvéd térről induló 36-os járat a Kereskedő köznél a Fonógyári útról a Kollégiumi útra fordul, azon végighaladva kanyarodik majd ki a Dorozsmai útra. Visszafelé is ez lesz az útvonala a busznak (Dorozsmai út–Kollégiumi út–Fonógyári út). Az útvonal-változással egy buszmegálló esik ki a Dorozsmai úton, de azt a 75-ös és a 67-es járat érinti.