Óvodák korszerűsítése



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
VEDRES UTCAI ÓVODA

TELJESEN MEGÚJUL A VEDRES UTCAI ÓVODA

Számos óvoda, bölcsőde újulhatott meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az elmúlt években Szegeden. A Szegedi ÓVI Vedres Utcai Óvodájában folytatódik a fejlesztés. A Vedres utca 17. szám alatti intézményt uniós pályázati forrásból és saját erőből, összesen 424 millió forintból újítja fel az önkormányzat. Az energetikai korszerűsítésre a TOP-6.5.1-19-SG1-2020-00005 azonosító számú, „Szegedi ÓVI Vedres Utcai Óvodájának energetikai korszerűsítése” projektben 323 millió forint európai uniós támogatást használ fel a város, amihez az önkormányzat 101 millió forint önerőt ad. A felújítás ideje alatt a gyermekeket a Temesvári körúti óvodába helyezik el.

Az átfogó korszerűsítéssel a Vedres Utcai Óvoda modern és energiatakarékos intézményként működhet tovább. A beruházás eredményeképpen az óvoda energiafelhasználása a korábbi tapasztalatok alapján akár 60%-kal csökkenhet.

A 200 férőhelyes, 753 négyzetméter alapterületű, magastetős épületet 1978-ban adták át. Nyolc csoportban nevelkedhetnek az ide járó óvodás gyermekek, jól felszerelt, tágas tornateremmel, színpaddal rendelkezik az intézmény. A felújítás során nemcsak energetikai korszerűsítés lesz, a belső átrium két szint magas beépítésével az alapterület is bővülni fog 796 négyzetméterre.

Az épület eredetileg is óvoda céljából épült vasbeton technológiával, kétszintes kialakítással. Két épületrészből áll, amelyeket közlekedőfolyosó köt össze: egy nagyobb, a csoportszobákat magába foglaló tömbből és a kisebb, szociális részből. Itt egy irodahelyiség, a tálalókonyha és a többi kiszolgáló tér nyert helyet.

Az energetikai felújítás során az épület homlokzata, lábazata és a padlásfödém hőszigetelést kap. Minden külső nyílászárót elbontanak, kivéve az átriumban található jelenleg kültéri, fa nyílászárókat, amelyeket korszerűsítenek és a beépítést követően beltéri nyílászárókként funkcionálnak majd. Az átriumot hőszigetelt üvegtetővel építik be, amely fölé a tető síkjában átlátszó műanyag lemezfedés kerül. Az elbontott nyílászárók helyére hőszigetelt műanyag ablakokat és alumínium ajtókat építenek be. A foglalkoztató, irodai és kiszolgáló helyiségek nyílászáróin alumínium zsaluziás árnyékolás lesz.

A projektben fizikai és infokommunikációs akadálymentesítésre is sor kerül. Az épület főbejáratánál akadálymentes rámpát építenek és új előtető is készül. Az épületen belül irányjelző és tájékoztató táblákat, illetve indukciós hurokerősítő készüléket helyeznek el. A foglalkoztató terek és a hozzájuk kapcsolódó vizesblokkok elrendezése megmarad, a projektarányos akadálymentesítés követelményeinek megfelelően a belső átrium beépítésével egy felnőtt vizesblokkot, továbbá egy akadálymentes vizesblokkot és egy kétszintes, galériázott irodát alakítanak ki.

Az épületben új elektromos hálózatot építenek ki. A tetőre napelem paneleket telepítenek, így az üzemeltetéshez megújuló energiát is felhasználnak majd. Az épületen belül összesen 444 régi lámpatestet cserélnek korszerű LED-világításra. Modernizálják a hőközpontot és az épület fűtési rendszerét, 63 fűtőtestet cserélnek le korszerű lapradiátorokra.

A homlokzat törtfehér színű vakolatot kap, amelyre növény és állat motívumokat festenek fel. Az épület belső falait mindenhol lefestik. A földszinti padlót mindenhol cserélik, hőszigeteléssel látják el, a földszinten minden helyiség új burkolatot kap. A gazdasági épületrészben a tálalókonyhát átalakítják, új válaszfalak építésével egy teakonyha és szertár jön létre. Az épület új tűzjelző rendszert és villámvédelmet is kap, továbbá légtechnikai berendezéseket is telepítenek.

A fejlesztés várhatóan 2023. harmadik negyedévében fejeződik be, a kivitelezés 8 hónapig tart.

A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárásban nyertes szegedi Meridian Technic Kft. végzi el.

A Vedres utcai óvoda lesz már a tizennegyedik óvoda, amely 2017 óta megújulhat az Európai Unió támogatásával. Az óvodafejlesztési program első ütemében elkészült az Építő utcai, a Tabán utcai, a Garam utcai, a Tünde téri, a Kemes utcai, a Klebelsberg-telepi, a Cső utcai, a Jerney Utcai, a Makkosházi, a Gyertyámos utcai, a Tarjáni és a Gedói óvoda. A fejlesztés jelenleg folyamatban van a Felsővárosi óvodában. A 14 óvoda felújítására az önkormányzat összesen bruttó 4 milliárd 558 millió forintot fordít (ebből 3 milliárd 795 millió forint uniós támogatás, 763 millió forint saját forrás).



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
FELSŐVÁROSI ÓVODA

KORSZERŰ LESZ A FELSŐVÁROSI ÓVODA

A Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájában folytatódik az óvodafejlesztési program. Ez lesz a tizenharmadik óvoda Szegeden, ami megújulhat 2017 óta a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében. A Gyík utcai intézményben 2022. novemberben kezdődött el a felújítás. Az óvodát uniós pályázati forrásból és saját erőből újítja fel a szegedi önkormányzat. Az energetikai korszerűsítésre a TOP-6.5.1-19-SG1-2020-00006 azonosító számú, „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése” projektben 330 millió forint európai uniós támogatást használ fel a város, amihez az önkormányzat 20 millió forint önerőt ad. A felújítás ideje alatt a gyermekeket a Rókás óvodába helyezik el.

A 108 férőhelyes, 924 négyzetméter alapterületű épületet 1981-ben adták át. A közúti forgalomtól távol, zöldövezetben, vegyes életkorú csoportokban nevelkedhetnek az ide járó óvodás gyermekek. Az óvodába integráltan járnak autista és sajátos nevelési igényű gyerekek is.

Az épület eredetileg is óvoda céljából épült paneles technológiával. A három téglatestből álló, lapostetős intézményt közlekedőfolyosók kötik össze. A kétszintes és a nagyobb, egyszintes részben foglalkoztató helyiségek vannak – hat, egyenként több mint 50 négyzetméteres csoportszoba van –, a hozzájuk kapcsolódó vizesblokkokkal és kiszolgáló helyiségekkel, míg a legkisebb, északi részben az irodák, a tálalókonyha és a többi kiszolgáló tér található.

Az energetikai felújítás során a homlokzatot és a lábazatot hőszigeteléssel látják el. A főbb épületrészekre extenzív zöldtető készül, ahova pozsgás növényeket ültetnek be. Hő- és vízszigetelést kap a lapostető is. A közlekedőkön tetőszigetelés lesz PVC-lemezes vízszigeteléssel. A nemrég felújított konyha ablakai kivételével minden külső nyílászárót elbontanak, korszerű műanyag ablakokat és alumínium ajtókat építenek be. A napsugárzásnak kitett oldalon a nyílászárókon külső lamellás árnyékolás lesz.

A projektben fizikai és infokommunikációs akadálymentesítésre is sor kerül. A foglalkoztató terek és a hozzájuk kapcsolódó vizesblokkok elrendezése megmarad, a projektarányos akadálymentesítés követelményeinek megfelelően a kétszintes épületben válaszfalak építésével egy akadálymentes vizesblokkot alakítanak ki. Az épület főbejáratánál található rámpa előtt a meglévő betonjárdát elbontják, új térkőburkolat készül. A rámpához a bejárattól taktilis vezetősávot alakítanak ki.

Az épület meglévő belső elektromos hálózatát teljes terjedelemben elbontják, új elektromos hálózatot építenek ki. A tervezett zöldtetőre napelemhálózatot telepítenek, így az üzemeltetéshez megújuló energiát is felhasználnak majd. Az épületen belül összesen 155 lámpatestet cserélnek korszerű LED-világításra.

Az épület fűtési rendszerét folyamatosan újították fel, ezért a hőleadók mérete és kora jelentősen eltér egymástól. Az egységesítés érdekében 73 radiátort cserélnek le. Modernizálják a hőközpontot is: a gépészeti térben lévő berendezéseket, szerelvényeket és csővezeték-hálózatot is elbontják, modern, lemezes hőcserélőt építenek be.

Az épület belső falait mindenhol lefestik. A földszinti padlót a gazdasági épületrész kivételével mindenhol cserélik, hőszigetelik, emiatt a gyermek vizesblokkokat is felújítják. Az óvodában új, beépített szekrényeket is elhelyeznek.

A fejlesztés várhatóan 2023. második negyedévében fejeződik be.

A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárásban nyertes szegedi KIKOM Konstrukt Kft. végzi el.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 2017 óta már megújult az Építő utcai, a Tabán utcai, a Garam utcai, a Tünde téri, a Kemes utcai, a Klebelsberg-telepi, a Cső utcai, a Jerney utcai, a Makkosházi, a Gyertyámos utcai, a Tarjáni és a Gedói óvoda. A Felsővárosi óvodával együtt a 13 óvoda felújítására az önkormányzat összesen bruttó 4 milliárd 134 millió forintot fordít (ebből 3 milliárd 472 millió forint uniós támogatás, 662 millió forint saját forrás). Az óvodafejlesztési program a Vedres utcai óvoda felújításával folytatódik majd.



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
GEDÓI ÓVODA

MEGÚJULT A GEDÓI ÓVODA

Öt éven belül már a tizenkettedik óvodáját korszerűsítette a szegedi önkormányzat. Az intézmény felújítása két programban valósult meg, összesen 560 millió forint uniós támogatásból. A Szegedi ÓVI Gedói Óvodájának energetikai korszerűsítése című, TOP-6.5.1-19-SG1-2020-00003 kódszámú projektben 390 millió forint európai uniós forrást használhatott fel az önkormányzat, a Szegedi ÓVI Gedói Óvodájának fejlesztése című, TOP-6.2.1-16-SG1-2018-00009 kódszámú projektben pedig 170 millió forint uniós támogatást költött az intézményre.

A 200 férőhelyes Gedói Óvoda 1980-ban, panel technológiával épült, három épületrészből áll. Az 1174 négyzetméter alapterületű óvodaépület nyolc felújított csoportszobájába térhettek vissza az óvodások 2022. augusztus 15-én. A Gáspár Zoltán utcai intézmény energiafelhasználása a felújítással jelentősen, akár 60%-kal csökkenhet.

A beruházás során kicserélték az óvodaépület korszerűtlen homlokzati nyílászáróit, elkészült az épületegyüttes teljes homlokzati hőszigetelése. A csoportszobák és irodák külső árnyékolást kaptak és szúnyoghálókat tettek fel az ablakokra. Elbontották az épület magastetős fedését, helyette lapostetőt építettek ki, a teljes felületen hő- és vízszigeteléssel. Új villámvédelmi rendszer és napelemes rendszer is kiépült.

A meglévő kül- és beltéri elektromos és világítási rendszereket elbontották, a belső elektromos hálózatot teljesen felújították, korszerű LED világítást építettek ki. Új beléptető- és informatikai rendszer létesült, új főelosztót telepítettek, a gyengeáramú rendszereket és a riasztórendszer kábelhálózatát cserélték.

Korszerűbbé vált az épület gépészeti rendszere is, új fűtési körök épültek ki, a fűtéscsöveket és a radiátorokat cserélték, a radiátorokra termosztatikus szelepfejek kerültek. Megújult a külső és belső szennyvízhálózat és a csapadék-vízelvezető rendszer, az udvarban új ivókút és locsoláshoz szükséges kiállások létesültek.

Sor került az épület akadálymentesítésére is, a gazdasági udvarban kijelöltek egy mozgáskorlátozott parkolóhelyet. Az épületen belül a bejárat és a folyosók egy része, valamint a csoportszobák közül egy akadálymentes lett. Kialakítottak egy akadálymentes illemhelyet és az épületben elkészültek a projektarányos információs táblák, helyiségfeliratok és beszereztek egy indukciós hurkot is a nagyothallók segítése érdekében. A parkoló és az akadálymentes bejárat között új, akadálymentes rámpát építettek, és a járdaszakaszt is felújították. A belső kerítésen új, akadálymentes kiskapu is készült. Mellette új fedett biciklitároló létesült.

A teljes épületet kifestették, a belső burkolatok teljes egészében megújultak, valamint újra cserélték az összes belső nyílászárót. Két helyiség összenyitásával új sportpadlós közösségi tér alakult ki a gyerekek számára. A belső kerítések áthelyezésével nagyobb játszóudvart biztosítanak a gyermekek részére.

A kivitelezési munkákat a szegedi Dél-Szig Kft. végezte el.



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
TARJÁNI ÓVODA

TELJESKÖRŰEN FELÚJÍTOTTÁK A TARJÁNI ÓVODÁT

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban számos bölcsőde, óvoda, iskola és orvosi rendelő szépült meg Szegeden. Az önkormányzat az óvodafejlesztési programban már a tizenegyedik óvodáját újította fel. A Bölcsőde utcai Tarjáni Óvoda megújulására két európai uniós projektben nyílt lehetőség: a TOP-6.5.1-19-SG1-2020-00001 azonosító számú, „Szegedi ÓVI Tarjáni Óvodájának energetikai korszerűsítése” című projektben 220 millió forint, míg a TOP-6.2.1-16-SG1-2018-00010 azonosítószámú, „Szegedi ÓVI Tarjáni Óvodájának fejlesztése” című projekt során 170 millió forint támogatást kapott az önkormányzat, amelyet 2 millió forint saját forrással egészített ki. A kivitelezés 10 hónapig tartott, a felújítás idejére a gyerekeket a Rókás óvodában helyezték el.

A korszerűsítéssel az 1977-ben, panel építési technológiával épült, 104 férőhelyes Tarjáni Óvoda energiafelhasználása akár 60%-kal csökkenhet. A 763 négyzetméter alapterületű, egyszintes épületben négy csoportszoba található.

A komplex felújítás során megtörtént az épület külső falainak utólagos homlokzati hőszigetelése, új homlokzati vakolattal. Cserélték az óvodaépület korszerűtlen homlokzati nyílászáróit is, a csoportszobáknál külső árnyékolást készítettek.

A lapostetőre napelemeket helyeztek el, a tetőfödém hő- és vízszigetelést kapott. Modernizálták a hőközpontot és lecserélték a fűtési rendszert is, cserélték a csővezetékeket és radiátorokat, a radiátorokra termosztatikus szelepfejek kerültek. Felújították a hideg-melegvizes hálózatot is.

A meglévő kül- és beltéri elektromos és világítási rendszerek is megújultak. Az elektromos vezetékeket cserélték. A régi lámpatestek helyett korszerű LED-világítás van. A gyengeáramú rendszereket és a riasztórendszer kábelhálózatát cserélték. Új kijáratmutatókat és tűzjelző-rendszert építettek ki.

A víz- és szennyvízhálózatot is korszerűsítették, valamint új csapadékvíz-elvezető rendszert alakítottak ki.

Kint a két csoportszoba előtti teraszt elbontották, helyette új, gumiburkolatos játszóhely épült, ahová napvitorlákat helyeztek ki. Új kültéri tusolók és ivókutak is létesültek.

Az épületen belül kicserélték a hideg- és melegburkolatokat, a beltéri ajtókat, új válaszfalakat, álmennyezetet építettek, a teljes belső teret lefestették, a megmaradó parkettát csiszolták, lakkozták. A csoportszobák bútorzatának cseréje is megvalósult, biztonságos, modern és praktikus beépített szekrények kiépítésével minden csoportszobában. A csoportszobákhoz tartozó mosdókat, vizesblokokkat is felújították. A csoportszobák mellett a tornaszobát és közösségi teret, valamint az épület egyéb helyiségeit és a folyosókat is felújították.

Az óvoda akadálymentesítése keretében új illemhelyet hoztak létre, az akadálymentes bejáratot felújították, az előteret átalakították, új előtetőt építettek. Az udvarban a mozgáskorlátozottak számára parkolót alakítottak ki, a gazdasági bejárathoz új rámpát építettek.

A családbarát projekt során eszközbeszerzésre is volt lehetőség, amely egyrészt a megújuló konyha eszközeivel, másrészt a gyermekek új öltözőszekrényeivel, bordásfalakkal, továbbá 11 kültéri játszóeszközzel és mobil kültéri asztalokkal hivatott biztosítani az óvoda színvonalas működését.

A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárásban nyertes szegedi Alp-Favill ’96 Kft. végezte el.



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
GYERTYÁMOS UTCAI ÓVODA

ELKÉSZÜLT A GYERTYÁMOS UTCAI ÓVODA ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE

A Gyertyámos Utcai Óvoda korszerűsítésével már a tizedik óvodáját újította fel az óvodafejlesztési program részeként Szeged város önkormányzata 2017 óta. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-6.5.1-19-SG1-2020-00002 azonosítószámú, „Szegedi ÓVI Gyertyámos Utcai Óvodájának energetikai korszerűsítése” című projektben 89 millió forint támogatást kapott az önkormányzat, ezen felül pedig további 83 millió forint önerőt biztosított.

Az energetikai felülvizsgálat eredményei alapján az óvoda energiafogyasztása az elvárthoz képest magas volt, jelentős költséggel járt fenntartása az önkormányzat számára. Az átfogó korszerűsítés célja volt, hogy modernné, hatékonnyá és energiagazdaságossá tegye az óvoda működését. A fejlesztéseknek köszönhetően az óvoda energiafelhasználása 60%-kal csökkenhet.

A Gyertyámos Utcai Óvoda az 1960-as években épült, 102 kisgyermeknek biztosít férőhelyet, akiket 18 gondozó felügyel. Az intézmény 587 m2-es területű, kétszintes, lapostetős, téglaépítésű épület, 4 csoportszoba található benne. A felújításnak köszönhetően a gyermekek korszerűsített, modern körülmények közé térhettek vissza 2022. május 9-étől.

A fejlesztés során elkészült az épület külső falainak utólagos homlokzati hőszigetelése és vakolása, cserélték az óvodaépület korszerűtlen homlokzati nyílászáróit is. A csoportszobáknál külső árnyékolás, a bejárat fölé új előtető készült. A lapostetőn napelemeket helyeztek el és megvalósult a tetőfödém hő-, valamint vízszigetelése is.

Megtörtént a főbejáratok akadálymentesítése, akadálymentes parkolóhely kialakítása, valamint udvari járdát építettek az épület körül, amelynek egy része szintén akadálymentes. A beruházás részeként a földszinten új, akadálymentes illemhely létesült.

A földszinti, padlósüllyedéses vizesblokk padlózatát cserélték, az érintett szaniterekkel együtt. A földszinti melegítő-, illetve az emeleti tálalókonyhát felújították, átalakították. A beruházás részeként az épületben lévő szociális blokkok (melegítőkonyhák, akadálymentes wc, földszinti érintett vizesblokk) hideg-meleg vizes ellátását is átalakították.

A meglévő kül- és beltéri elektromos és világítási rendszerek is megújultak, az elektromos vezetékeket cserélték. A régi lámpatestek helyett már korszerű LED-világítás van. Új informatikai rendszer létesült, a gyengeáramú rendszereket és a riasztórendszer kábelhálózatát cserélték. Új kijáratmutatókat és tűzjelző rendszert építettek ki. A projekt keretén belül az intézmény új villámvédelmet kapott. A meglévő festett falfelületeket átcsiszolták és megújító festést kaptak, válaszfalakat helyeztek el új helyiségek kialakítása érdekében.

A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárásban nyertes szegedi Alp-Favill ’96 Kft. végezte el.



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
MAKKOSHÁZI ÓVODA

BEFEJEZŐDÖTT A MAKKOSHÁZI ÓVODA FELÚJÍTÁSA

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében már a kilencedik óvodáját újította fel a szegedi önkormányzat 2017 óta. Az Agyagos utcai Makkosházi óvodában 2021. június végén kezdődött el európai uniós és önkormányzati forrásból a beruházás. A gyerekek 2022. február 28-án jöhettek először az újjászületett intézménybe.

Az 1990-ben épült, 108 férőhelyes Makkosházi óvoda a panel- és a kertvárosrész határán, a város egyik legfiatalabb óvodaépületével rendelkezik. A panel technológiával épült intézmény három különálló, magastetős részből álló épületegyüttese megérett a korszerűsítésre. A fejlesztésre összesen 280 millió forintot fordított a szegedi önkormányzat. A Szegedi ÓVI Makkosházi Óvodájának energetikai korszerűsítése című, TOP-6.5.1-19-SG1-2020-00004 kódszámú projektben 220 millió forint európai uniós és 60 millió forint saját forrást használhatott fel az önkormányzat.

Az energetikai korszerűsítés során megvalósult az óvodaépület korszerűtlen homlokzati nyílászáróinak cseréje és elkészült az épületek teljes homlokzati hőszigetelése. Hőszigetelést kapott a tetőfödém is. Új villámvédelmet is kiépítettek. A tetőn továbbá napelemes rendszert telepítettek.

A meglévő kül- és beltéri elektromos és világítási rendszereket is korszerűsítették. Az óvodaépületek belső elektromos hálózatának felújítását is elvégezték, megfelelő fényerősséget biztosító világítótestekkel, korszerű LED-világítást építettek ki. Új beléptető- és informatikai rendszer létesült, a riasztórendszer kábelhálózatát cserélték.

Sor került az épület akadálymentesítésére is. Az akadálymentesítés részeként elbontottak belső ajtókat, egy bejáratot új rámpával akadálymentesítettek, de kialakítottak új, akadálymentes mellékhelyiséget is.

Új tároló és karbantartó helyiséget és új, kibővített tárgyalót is építettek. A belső tereket kifestették. A csoportszobák külső árnyékolást kaptak és szúnyoghálókat tettek fel az ablakokra.

A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárásban nyertes Püspöki Építőipari Kft. végezte el.



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
JERNEY ÓVODA

MEGÚJULT A JERNEY UTCAI ÓVODA

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében már a nyolcadik óvodáját újította fel a szegedi önkormányzat 2017 óta. A dorozsmai Jerney utcai intézményben 2020 augusztus végén kezdődött el a beruházás európai uniós és önkormányzati forrásból. A kívül-belül felújított óvodát a gyerekek 2021. június 21-étől újra birtokukba vehették.

Az 1970-es években épült, 108 férőhelyes Jerney utcai óvoda paneltechnológiával készült, három részből álló épületegyüttese megérett a korszerűsítésre. Az intézmény a felújítással szebb lett és az üzemeltetésére is kevesebbet kell majd költeni. A fejlesztésre két pályázatból összesen 286,7 millió forintot fordított a szegedi önkormányzat. (A Jerney Utcai Óvoda energetikai korszerűsítése című, TOP-6.5.1-15-SG1-2016-00004 kódszámú projektben 135 millió forint európai uniós és 6,1 millió forint saját forrást használt fel az önkormányzat, a Szegedi ÓVI Jerney Óvodájának korszerűsítése című, TOP-6.2.1-16-SG1-2018-00008 kódszámú projektben pedig 143 millió forint uniós támogatást és 2,6 millió forint saját forrást költött az intézményre.)

A beruházás során kicserélték az összes külső nyílászárót, műanyag, illetve alumínium szerkezetű, hőszigetelt nyílászárókat építettek be. Az ablakok egy része árnyékolót kapott. A homlokzatot hőszigeteléssel látták el. A lapostető fölé alacsony hajlásszögű tető került, hőszigeteléssel.

Új szennyvíz- és csapadékvíz-elvezető rendszert építettek ki. Az épületen belül megújultak a vizesblokkok: kicserélték a burkolatokat, új szanitereket, csaptelepeket szereltek fel. A folyosók és a csoportszobák is új padlóburkolatot kaptak. A vizesblokkokban és az épületrészeket összekötő folyosókon álmennyezet készült. Kicserélték a beltéri ajtókat, kifestették a helyiségeket. Korszerű fűtési rendszert építettek ki: a fűtési rendszerbe két új gázkazán került, a csöveket és a radiátorokat kicserélték. Korszerűsítették az elektromos hálózatot, az épületeken kívül és belül új lámpatesteket és kapcsolókat szereltek fel. A tetőre napelemek kerültek, így az üzemeltetéshez megújuló energiát is felhasználnak majd. Megújították az épület villámvédelmét is.

Az akadálymentesítés részeként a főbejáratnál rámpát építettek, bent pedig akadálymentes mellékhelyiséget alakítottak ki. Az udvaron új járdaszakaszokat építettek, és egy új játszórészt (homokozót) is létrehoztak, illetve térvilágítás is készült.

A családbarát támogatás terhére kerültek beszerzésre az óvodai ellátás színvonalát emelő új csoportszobai és egyéb bútorok, valamint szükséges konyhatechnológiai és egyéb gépek, berendezések.

A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárásban nyertes Partiskum-Bau Kft. végezte el.



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
CSŐ UTCAI ÓVODA

MEGÚJULT A CSŐ UTCAI ÓVODA

2020. június 22-étől újra fogadják a gyerekeket a Cső utcai óvodában. Ez a hetedik ilyen intézmény, amely 2017 óta megújult a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. A felújításra a TOP-6.2.1-15-SG1-2016-00003 kódszámú projekt keretében bruttó 511,6 millió forintot fordított a szegedi önkormányzat – ebből 231,6 millió forint az európai uniós és 280 millió forint a saját forrás.

A Cső utcai óvoda 1979-ben épült panel technológiával. Három épületrészből, nyolc csoportszobából és az ezekhez tartozó kiszolgáló helyiségekből (mosdók, öltözők) áll. Parkosított nagy udvarral rendelkezik, ahol minden csoportnak külön játszóterülete van homokozóval és fajátékokkal.

A 200 férőhelyes intézmény a korszerűsítéssel nemcsak szebb lett, hanem az üzemeltetésére is kevesebbet kell költeni. A felújítás 2019. október elején kezdődött. A beruházás során kicserélték az összes külső nyílászárót, a homlokzatot hőszigeteléssel látták el. A lapos tetőt teljesen felújították. A csoportszobák ablakainál árnyékolókat helyeztek el. Az udvaron két ivókutat létesítettek, és új térburkolat készült.

Az épületrészeken belül megújult a gyermekek által használt nyolc vizesblokk: kicserélték a burkolatokat, új szanitereket, csaptelepeket szereltek fel. A folyosók és a csoportszobák is új padlóburkolatot kaptak. Kicserélték az álmennyezeteket, és az összes helyiséget kifestették. Felújították a földszinti melegítő és az emeleti tálaló konyhát. Korszerű fűtési rendszert építettek ki: a hőközpontot modernizálták, a csöveket és a radiátorokat kicserélték. A fűtés automatikusan vezérelt a külső hőmérséklet függvényében. Korszerűsítették az óvoda elektromos hálózatát: alumínium helyett réz vezetékeket építettek ki, a régi lámpatesteket modern LED világításra cserélték. Az épület villámvédelmét is megújították.

Az akadálymentesítés részeként a főbejáratnál rámpát építettek, és a földszinten akadálymentes mellékhelyiséget alakítottak ki.

Új bútorokat is kaptak az óvodások: 200 széket, 40 asztalt és 32, egyenként hatszemélyes öltözőfalat szerzett be az önkormányzat bruttó 3,35 millió forint értékben.

A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárásban nyertes Dél-Konstrukt Zrt. végezte.



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
KLEBELSBERGTELEPI ÓVODA

MEGÚJULT A KLEBELSBERGTELEPI ÓVODA

 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében számos óvoda, bölcsőde és orvosi rendelő újult már meg Szegeden. Ezek sorában 2019. október 7-én átadták a felújított Klebelsbergtelepi óvodát. Az energetikai és családbarát fejlesztésre a TOP-6.5.1-15-SG1-2016-000005 és a TOP-6.2.1-16-SG1-2018-00006 kódszámú projektek keretében Szeged MJV Önkormányzata összesen 215 millió forint európai uniós támogatást használt fel, és további 60,4 millió forint önrésszel egészítette ki a beruházást, amelynek értéke így összesen 275,4 millió forint. Az önkormányzat uniós forrásból energetikai korszerűsítésre 120 millió forint támogatást használt fel, családbarát felújításra 95 millió forintot kapott, ezen belül eszközbeszerzésre 3,8 millió forintot fordított.

A kivitelezési munkálatokra kiírt közbeszerzési eljárást a Miksi Bau Kft. nyerte meg. A műszaki ellenőrzési feladatokat a SZEVIBER Mérnök Iroda Kft. látta el.

A Klebelsbergtelepi óvoda 1979-ben épült, azóta átfogó korszerűsítésére nem került sor. A modernizálás célja a hatékony, fenntartható, energiagazdaságos megoldások kialakítása és energetikai rendszerek kiépítése volt. A korszerűsítés során megtörtént az épület utólagos külső hőszigetelése és vakolása, a lapostető hő- és vízszigetelése, az 1930-ban épült régi épületrész tetejének felújítása. A tetőn napelemes rendszert építettek ki. Korszerű hőszigetelő nyílászárókra cserélték a régieket a homlokzaton, megújultak a belső burkolatok, és felújították az elektromos hálózatot. Korszerűsítették a fűtési rendszert, a víz- és szennyvízhálózatot, valamint kiépítették a csapadékvíz-elvezetést. A nemrégiben felújított vizesblokkok kivételével a többit is modernizálták.

Projektarányos akadálymentesítés is készült: akadálymentes bejárat, új rámpa, a vakok és gyengénlátók részére taktilis vezetősávok és Braille-betűs feliratok, illetve a hallássérültek részére indukciós hurokerősítő készüléket szereztek be.

Az eszközbeszerzés keretében bútorokat, fejlesztő elemeket, matracokat kapott az intézmény.



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
KEMES UTCAI ÓVODA

MEGÚJULT A KEMES UTCAI ÓVODA

 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően számos óvoda, bölcsőde és orvosi rendelő megújult már Szegeden. Ezek sorában 2019. szeptember 20-án átadták a felújított Kemes utcai óvodát. Az energetikai és családbarát fejlesztésre a TOP-6.5.1-15-SG1-2016-000006 és a TOP-6.2.1-16-SG1-2018-00005 kódszámú projekt keretében Szeged MJV Önkormányzata összesen 182,8 millió forint európai uniós támogatást használt fel, és további 44 millió forint önrésszel egészítette ki a beruházást. A kivitelező a Miksi Bau Kft. volt, a műszaki ellenőrzési feladatokat a Global Terv Kft. látta el.

Az 1977-ben épült, 65 férőhelyes Kemes utcai óvoda fejlesztése során a külső homlokzat hőszigetelést kapott, és kicserélték a homlokzati nyílászárókat. Megújultak a belső burkolatok, álmennyezetet építettek, és kicserélték a belső ajtókat. Korszerűsítették az elektromos és fűtésrendszert, víz- és szennyvízhálózatot, illetve csapadékvíz-elvezetést alakítottak ki. A lapostetőt felújították, és napelemeket szereltek fel rá, a magastetőt pedig elbontották. Az épületen belül megújult a tálalókonyha és az étkező, valamint kialakítottak egy fejlesztőszobát.

Projektarányos akadálymentesítés is történt: akadálymentes bejárat, új rámpa épült, a vakokat és gyengénlátókat taktilis vezetősávok és Braille-betűs feliratok segítik, a hallássérültek részére indukciós hurokerősítő készüléket szereztek be. Belső járdák építésére, külső mozgáskorlátozott parkoló kialakítására és faültetésre is sor került. Közel 4 millió forint értékű bútorokat is kapott az intézmény. Önerőből pedig korszerűsítették a konyha-technológiai berendezéseket.



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
TÜNDE TÉRI ÓVODA

 
Elkészült a Tünde téri óvoda felújítása a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében. A modernizálás 224,23 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg
TOP-6.2.1 intézkedés keretében. 

 

A fejlesztéshez az önkormányzat önrésszel is hozzájárult; a korszerűsítés értéke így bruttó 332 millió forint volt. A beruházás kivitelezője a HPQ PLUS Kft. volt.

A Tünde téri óvoda épületét 1974 és 1975 között építették, egy földszintes, lapostetős, hat csoportszobával rendelkező épület, aminek korszerűsítésére a megépítés óta nem került sor. Mivel az energetikai rendszerek már elavultak, így az üzemeltetési költségek is magasra szöktek, ezért a projekt legfontosabb célkitűzése volt, hogy hatékonnyá, korszerűvé, és gazdaságossá váljon a működtetés, amellett, hogy a gyerekek modern és teljes körűen felszerelt épületben legyenek elhelyezve.

A fejlesztés során megújultak az épületgépészeti rendszerek, a homlokzati nyílászárók, a vizesblokkok egy részeés a burkolatok. Az épület kiegészítő homlokzati hőszigetelést kapott, a lapostető hő- és vízszigetelést biztosító rétegeit felújították, továbbá a régi homlokzati nyílászárókat is lecserélték korszerű, hőszigetelő bukó-nyíló ablakokra és ajtókra. A csoportszobáknál árnyékolókat raktak fel, és ahol szükséges, szúnyoghálókat is felszereltek. A külső ablakpárkányoknál alumínium lefedést tettek fel. Az épület vízszigetelése az idők folyamán elöregedett, így a padlók burkolatát teljesen le kellett cserélni. A hőközpontot, fűtési és elektromos rendszert modernizálták, ahol szükségessé vált, az elektromos és gépészeti vezetékek eltakarására álmennyezetet alakítottak ki. Az épület belső tereinek elrendezése részben megváltozott, valamint a falak három rétegben új festést kaptak.

A projekt kiemelt részeként projektarányos akadálymentesítés valósult meg az épületben: akadálymentes bejáratot, mosdót, vakok és gyengénlátók számára kitapintható padlóburkolatot, Braille-betűs feliratokat, valamint hallássérültek számára indukciós rendszert alakítottak ki. A főbejáratnál új, akadálymentes rámpát építettek, itt és az udvari bejáratok előtt előtetőket is felraktak, ami egyúttal a mozgáskorlátozott rámpákat is védi az esőtől.



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
GARAM UTCAI ÓVODA

2018 decemberében  megtörtént a Garam utcai óvoda átadása, befejeződött az intézmény felújítása. A fejlesztéshez TOP-6.2.1-15 kódszámú projekt keretében az önkormányzat 193,594 millió forintot nyert.

A fejlesztéshez az önkormányzat önrésszel is hozzájárult; a beruházás értéke így bruttó 336 millió forint. A beruházás kivitelezője a HPQ PLUS Kft. volt. A felújítási munkálatok idejére a 162 Garam utcai ovist ideiglenesen a Teréz utcai óvodában helyezték el. A kivitelezési munkák 4 hónapot vettek igénybe. A Garam utcai óvoda 1985-ben épült, és átfogó korszerűsítésére azóta nem került sor, így az épület már nem felelt meg a mai követelményeknek. A modernizálás célja a hatékony, energiagazdaságos megoldások kialakítása és energetikai rendszerek kiépítése volt.

Az épület tartószerkezetei épek és állapotuk megfelelő volt, de az óvodát energetikailag korszerűsíteni kellett. Az épület kiegészítő homlokzati hőszigetelést kapott, a lapostető hő- és vízszigetelést biztosító rétegei megújultak. Cserélték a homlokzati nyílászárókat, felújították a vizesblokkokat, korszerűsítették a fűtésrendszert, a szükséges talajszigetelés miatt cserélték a burkolatokat és az udvart is rendezték. Új, korszerű hőszigetelő bukó-nyíló ablakokat és ajtókat építettek be, a külső ablakpárkányok alumínium fedést kaptak, a csoportszobáknál árnyékolókat raktak fel, valamint a szükséges helyeken szúnyoghálókat is felszereltek. A belső terek kapcsolatai részben megváltoztak, felújították az öltözőket, újrafestették a falakat, egyes helyiségekben az elektromos és gépészeti vezetékek eltakarására álmennyezetet építettek ki. Az elavult hőközpontot és a teljes fűtési rendszert modernizálták, és a belső elektromos hálózatot is rekonstruálták. A felújítás során az előírt projektarányos akadálymentesítés is megvalósult, akadálymentesített bejáratot, mosdót, vakok és gyengénlátók számára kitapintható padlóburkolatot, Braille betűs feliratokat, valamint hallássérültek számára indukciós rendszert építettek ki.

A Garam utcai óvoda felújításával párhuzamosan a Tünde téri óvoda korszerűsítése is elkezdődött. A 148 férőhelyes Tünde téri óvoda felújítására az önkormányzat szintén a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében nyert 224,232 millió forintot. A beruházás értéke itt is meghaladja a bruttó 331 millió forintot. A fejlesztés várhatóan 2019 januárjában készül el. Az óvodafejlesztési program első ütemében eddig elkészült a Tabán utcai és az Építő utcai óvoda felújítása. Következik a Kemes utcai és a Klebelsbergtelepi intézmény fejlesztése.



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
TABÁN UTCAI ÓVODA

Szeged MJV Önkormányzata a 2014-2020-as Terület- Településfejlesztési Operatív Program – TOP- TOP-6.2.1 keretében a Tabán Utcai Óvoda felújítására a Támogató döntése alapján 137.181.902,- Ft összegű támogatást nyert, melyhez Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata további bruttó 64.850.895,- Ft összeget biztosított ahhoz, hogy az infrastrukturális fejlesztés további elemekkel bővülhessen. A teljes projekt méret: bruttó 202.032.797,- Ft.

A Tabán utcai óvoda felújítási munkái okán szükségessé vált az épület teljes kiürítése, az itt gondozott gyermekek ideiglenes elhelyezésére a Temesvári körúti óvoda (Szeged, Temesvári körút 40.) került kijelölésre. A potenciálisan érintett 102 gyermek utaztatásában a beruházó Önkormányzat nyújtott segítséget. 2 db busz biztosításával – költsége napi 26.000 Ft – 2017. 02.27-től reggel 7:00 és 7:30 órakor a Szilléri sugárúton a Fecske utcai megállóból 3 felnőtt kíséretében kerültek átszállításra a gyerekek Újszegedre, míg délután 16:00 és 16:30 órakor a Temesvári körúton a Fő fasori megállóból induló buszokkal, 3 felnőtt kísérővel került megoldásra az igény szerinti visszaszállítás.

A kivitelezés közbeszerzési eljárása eredményesen lezárult, a nyertes cég a HÉB, Hungária Építő és Befektetési Kft. lett. 120 naptári napos, azaz négy hónap teljesítési határidővel vállalta és teljesítette a kivitelezési munkálatokat.

A Tabán Utcai Óvoda 41 éve épült. Panelszerkezetes, folyosókkal összekötött három épületszárnyból álló földszintes épületegyüttes, amely utólagosan kialakított tetőszerkezettel, cserépfedéssel van ellátva. A magastetős épület összesen 4 csoportszobával rendelkezik. Átfogó korszerűsítésre, felújításra azonban építése óta nem került sor. Az Óvoda korszerűtlen épületben működött, üzemeltetési költségei magasak voltak, ezért a cél a hatékony, energia gazdaságos felújítás és energetikai rendszerének kiépítése volt.

A beruházás magában foglalta az épület külső szigetelését, a homlokzati nyílászárók cseréjét, a tetőfödémek hőszigetelését, fűtésrendszer korszerűsítését, vizesblokk felújítását, a szükséges talajszigetelés miatt a teljes burkolat cseréjét, udvarának rendezését. Sor került az udvar, játszóudvar felújítására. A gyermekek örömére nagy értékű udvari játékok kerültek beszerzésre, csaknem 3 millió forint értékben.

A felújítás során megvalósításra került az előírt projektarányos akadálymentesítés (pl.: akadálymentesített bejárat, akadálymentes mosdó) valamennyi fogyatékossági csoportra kiterjedően.

A homlokzati nyílászárók cseréje során természetesen hőszigetelő bukó-nyíló ablakok, biztonsági üvegezésű ajtók kerültek beépítésre, a csoportszobáknál alumínium redőnyök, a szükséges helyeken szúnyoghálók kerültek felszerelésre. A külső ablakpárkányok alumínium lefedést kaptak.

Az épület homlokzata 15 cm hőszigetelést kapott. Az épület magastetős kialakítású, amely 1993-ban került az épületre, itt a meglévő padlástérben 25 cm vastag új hőszigetelés került leterítésre.

Az épületen belül a padlók teljes rétegrendben megújultak, mivel az épület vízszigetelése az idők folyamán teljesen elöregedett és így funkcióját már nem töltötte be. A belső tereknél a hideg- és meleg burkolat cseréjére került sor, a létesítmény vizesblokkjai és öltözői teljes felújításra kerültek, úgy hogy közben a belső terek kapcsolatai részben megváltoztak. Új szaniterek, csaptelepek kerültek elhelyezésre. Az óvoda természetes szellőztetése a szükséges helyeken gépi szellőztetéssel került kiegészítésre. Az épület belső tereit három rétegben újrafestették, az elavult hőközpont modernizálásra került, a belső elektromos hálózat szükséges mértékű rekonstrukciója mellett. Az egyes helyiségek fölé, az elektromos és gépészeti vezetékek eltakarására, álmennyezet került.

Az udvari járdaburkolat az épület körül megújult, az új térburkolat lefektetése az akadálymentesítés biztosítása és balesetveszély csökkentése érdekében történt. Továbbá a felújított főbejárat előtt acélszerkezetű előtető létesült, mely egyben védi a mozgáskorlátozott rámpát, valamint csapadékos időben az előtető alatt az óvodába járó gyermekek tudnak játszani.

A projekt keretén belül udvari játszóeszközök beszerzésére is sor került, a meglévő, elhasználódott eszközök helyett, illetve azok kiegészítésére 3,1 millió forint értékben.



Európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés
ÉPÍTŐ UTCAI ÓVODA

Szeged MJV Önkormányzata a 2014-2020-as Terület- Településfejlesztési Operatív Program – TOP-6.2.1 keretében az Építő Utcai Óvoda felújítására a Támogató döntése alapján 173.419.408,- Ft összegű támogatást nyert, melyhez Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata további bruttó 20.706.652,- Ft biztosított ahhoz, hogy az infrastrukturális fejlesztés további elemekkel bővülhessen. A teljes projekt méret: bruttó 194.126.060,- Ft.

Az Építő Utcai Óvoda felújítási munkái okán szükségessé vált az épület teljes kiürítése, az itt gondozott gyermekek ideiglenes elhelyezésére a Rókás Óvoda (Szeged, Sólyom utca 6.) került kijelölésre.

A kivitelezés közbeszerzési eljárása eredményesen lezárult, a nyertes cég a Bodrogi Bau Kft. lett. 100 naptári napos, azaz kb. három hónap teljesítési határidővel vállalta a kivitelezési munkálatokat, és időben elkészült a vállalt feladatokkal.

Az Óvoda 1974-75-ban épült, óvoda funkció betöltésére. Vasbeton panel szerkezetes, földszintes, lapos tetős épület, négy csoportszobával és azok kiszolgáló helyiségeivel. Átfogó felújítására megépítése óta nem került sor, ennek eredményeként az ingatlan elavult. Az épület befogadó képessége 100 fő.

Funkcionálisan három fő részre tagolható az épület, egyrészt a 4 csoportszobára, a hozzá tartozó vizesblokkokkal, másrészt az északi oldalon lévő gazdasági épületrészre, harmadrészt a két oldalon elhelyezett csoportszobák előtti közlekedő folyosókra (öltözőként is szolgálnak) és az azok által körülölelt tornaszobára.

Az épület tartószerkezetei épek, állapotuk megfelelő volt, azonban a homlokzati szerkezetek energetikai korszerűsítésre szorultak, 15 cm-es hőszigetelő lemezzel kerültek burkolásra. A lapostetők teljes megújításra kerültek, mert a tető funkciót – esővíz elvezetés – sem voltak képesek ellátni.

Az energia megtartás érdekében jelenlegi fa szerkezetű 1 rétegű üvegezésű homlokzati nyílászárókat műanyag, 3 rétegű, gáztöltéssel rendelkező üvegablakokra cseréltük. A túlzott felmelegedés ellen a csoportszobák nyílászáróira alumínium zsaluzia került felszerelésre.

Az épületet érintő funkcionális változás, hogy új bejárati előcsarnok került megépítésre (4×4 m), mert a főbejárati rész akadálymentesítési átalakítása a meglévő keretek között nem volt lehetséges. Új akadálymentes illemhely és mosdó került elhelyezésre. A falazott szerkezetű (toldalék) bejárati épületrész, a babaházakkal együtt elbontásra került, mint a használaton kívüli, és egyébként hőszigetelés nélküli zsinórpadlás. Új dolgozói szociális rész került kialakításra, használaton kívüli zuhanyzók megszüntetésével.

Az épület belső tereiben teljeskörű burkolatcserére került sor, a folyosókon parketta burkolat helyett kerámia padló alkalmazásával, a csoportszobák és a tornaszoba meglévő parketta burkolatának cseréje mellett. Teljes felújító belső festésre került sor, a beltéri ajtók cserére kerültek. Megtörtént a beépített szekrények cseréje is. Az óvodaépület belső elektromos hálózatának szükséges mértékű rekonstrukciójával párhuzamosan a gépészeti rendszer, fűtésrendszer is korszerűsítésre került.

A külső térben kialakításra került az akadálymentes megközelíthetőség rámpa megépítésével, a meglévő teraszok burkolatának felújításával. A meglévő térburkolat részben elbontásra került, részben kiegészítések, új térburkolattal ellátott felületek készültek.

Megújult az óvoda bútorzata: új fektető ágyak, öltözőszekrények, asztalok, gyermekszékek és fejlesztő játékok kerültek beszerzésre, csaknem 3 millió forint értékben.