Tiszavirág – így nevezték el a szegediek az új uszodát

| Események, Hírek

Botka László polgármester jelentette be az Etelka sori fedett sportuszoda  nevét, amikor ma az építkezésen járt.

„Történelmi ez a mai nap, hiszen Szeged város több évtizede várt fedett uszodájának nagymedencéjében most van először víz” – mondta a helyszínen Botka László polgármester a szeged.hu tudósítása szerint. „Ugyan a medence még nincs leburkolva, de a terheléses vízpróba zajlik. Az épület 70 százalékos műszaki készenlétben van, a legnagyobb feladat, ami a kivitelezőkre vár a következő hetekben, az a burkolás. Összesen 12 ezer négyzetmétert kell leburkolni. A terveink szerint az év végére elkészül a fedett uszoda, de a birtokba vételére nagyon szigorú szabályok vannak, ezért a műszaki átadás-átvétel után még terheléses próbát kell folytatni, utána jöhet csak a szakhatósági engedélyezés. Az a célunk, hogy jövő év elején tudja a szegedi nagyközönség birtokba venni az uszodát” – mondta a polgármester.

Botka László emlékeztetett arra, hogy mint korábban több nagy szegedi beruházásnál, most is a szegediek segítségét kérték abban, hogyan nevezzék el az uszodát. Összesen 128 névre érkezett javaslat, ezekből egy szakmai zsűri ötöt választott ki, majd ismét voksolhattak a szegediek. Végül a Tiszavirág Sportuszoda név került ki győztesen – jelentette be a polgármester.

Csanádi Zoltán (balról) vezette körbe Botka Lászlót az épülő sportuszodában. (Fotók: Iványi Aurél, itt megnézheti a további képeket)

Szeged új sportuszodáján jelenleg is 150 szakember dolgozik minden nap. Az épület külső üvegborítása már teljesen a helyére került, belül pedig egyre több a látnivaló, már kirajzolódtak a medence körüli terek, az öltözők, a kiszolgáló- és egyéb helyiségek. Bár még nincs teljesen kész az épület, máris impozáns hatást kelt a hatalmas tereivel, lassan zöldülő tetőteraszával.

„A szerkezetépítési munkák száz százalékban elkészültek, ez azért fontos, mert az épület így már zárva van, a külső határoló elemek, a falak, az ajtók is a helyükön vannak, zárt térben tudunk a hátralévő időben dolgozni” – tájékoztatott Csanádi Zoltán, a beruházást koordináló Szeged Pólus Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. „Elkészült a gipszkarton válaszfalak 95 százaléka, a medencetérben és az öltözőkben is megkezdődött a burkolás, a gépészeti szerelés is lassan elkészül, helyükre kerültek a légtechnikai berendezések és az elektromos vezetékek, kábelek is. Jelenleg is nagyon sok szakma munkásai dolgoznak az épületen. Egyre inkább a látványos munkák ideje jön most már el” – mondta az ügyvezető.

Az uszodának már működik a saját kútja, innen engedtek 2800 köbméter úgynevezett kútvizet az 50 méter hosszú versenymedence feltöltéséhez, hogy ezzel ellenőrizzék a szigetelését.

Az Etelka soron felépülő uszoda nettó alapterülete több mint 13 ezer négyzetméter lesz, nem csupán a versenyúszásra, hanem a szabadidő eltöltésére is lehetőséget nyújt majd. A 15 és fél milliárd forintból épülő létesítményben az említett versenymedence 50 méter hosszú, 25 méter széles, 10 pályás, 2,2 méter mély lesz, amelyből mozgatható válaszfal segítségével 2×10 25 méteres pálya alakítható ki. A versenyeket egy 1200 fős lelátóról figyelhetik majd a nézők. A medencecsarnok természetes megvilágítású lesz, sötétíthető, valamint tévéközvetítésre alkalmas sportvilágítást is kiépítenek benne.

A versenymedence mellett egy 25 méter hosszú és 15 méter széles, 6 pályás, 1,8 méter mély bemelegítő medence, egy 20 méter hosszú és 12,5 méter széles, 90 centiméter mély meleg vizes tanmedence, valamint meleg vizes külső-belső lazító ülőmedence is az uszoda része lesz.

A sportolói és a lakossági igények teljes körű kielégítése érdekében a medencék és az öltözők mellett konditermek, konferenciaterem, egyesületi irodák, gyerekmegőrző, tanulószoba, üzlethelyiség és egy wellness-részleg is lesz a létesítményben.

About SmartFix

We are a family owned business that provides fast, warrantied repairs for all your mobile devices.

Brooklyn Area

2307 Beverley Rd Brooklyn, New York 11226 United States

1000 101-454555
support@smartfix.theme

Store Hours
Mon - Sun 09:00 - 18:00

San Francisco Area

358 Battery Street, 6rd Floor San Francisco, CA 27111

1001 101-454555
support@smartfix.theme

Store Hours
Mon - Sun 09:00 - 18:00