Kívül-belül megújult a Cső utcai óvoda

| Hírek, Sajtóközlemények

Már a hetedik óvodáját újította fel a szegedi önkormányzat 2017 óta. A Cső utcai intézményben újra fogadják a gyerekeket.

A Cső utcai óvoda 1979-ben épült panel technológiával. A három részből álló, kétszintes épületegyüttesben nyolc csoportszoba található, ezekben kétszáz kisgyermeknek jut hely. A parkosított udvaron minden csoportnak külön játszóterülete van homokozóval, fajátékokkal. Az óvoda most kívül-belül megújult a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. Az Óvodafejlesztési Program Szegeden – I. ütem; Cső Utca Óvoda fejlesztése című, TOP-6.2.1-15-SG1-2016-00003 kódszámú projektben a felújításra bruttó 511,6 millió forintot fordított a szegedi önkormányzat – 231,6 millió forintot európai uniós, 280 milliót pedig saját forrásból.

A homlokzat, a nyílászárók és a járdák is megújultak. (Fotók: Iványi Aurél)

A felújítással az óvoda nemcsak szebb lett, hanem az üzemeltetésére is kevesebbet kell költeni. A beruházás során kicserélték az összes külső nyílászárót, a homlokzatot hőszigeteléssel látták el. A lapos tetőt teljesen felújították. A csoportszobák ablakainál árnyékolókat helyeztek el. Az udvaron két ivókutat létesítettek, és új térburkolat készült.

Az épületrészeken belül megújult a gyermekek által használt nyolc vizesblokk: kicserélték a burkolatokat, új szanitereket, csaptelepeket szereltek fel. A folyosók és a csoportszobák is új padlóburkolatot kaptak. Kicserélték az álmennyezeteket, és az összes helyiséget kifestették. Felújították a földszinti melegítő és az emeleti tálaló konyhát. Korszerű fűtési rendszert építettek ki: a hőközpontot modernizálták, a csöveket és a radiátorokat kicserélték. A fűtés automatikusan vezérelt a külső hőmérséklet függvényében. Korszerűsítették az óvoda elektromos hálózatát: alumínium helyett réz vezetékeket építettek ki, a régi lámpatesteket modern LED világításra cserélték. Az épület villámvédelmét is megújították. Az akadálymentesítés részeként a főbejáratnál rámpát építettek, és a földszinten akadálymentes mellékhelyiséget alakítottak ki.

Felújított vizesblokkokban moshatnak kezet vagy fogat az óvodások.

Új bútorokat is kaptak az óvodások: 200 széket, 40 asztalt és 32, egyenként hatszemélyes öltözőfalat szerzett be az önkormányzat bruttó 3,35 millió forint értékben.

A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárásban nyertes Dél-Konstrukt Zrt. végezte.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 2017 óta megújult az Építő utcai, a Tabán utcai, a Garam utcai, a Tünde téri, a Kemes utcai, a klebelsbergtelepi és a Cső utcai óvoda. Ezekre az önkormányzat összesen bruttó 2 milliárd 68 millió forintot fordított (ebből 1 milliárd 358 millió forint uniós támogatás, 710 millió forint saját forrás). Az óvodafejlesztési program a Jerney, a Gedói és a Tarjáni óvoda felújításával folytatódik.

About SmartFix

We are a family owned business that provides fast, warrantied repairs for all your mobile devices.

Brooklyn Area

2307 Beverley Rd Brooklyn, New York 11226 United States

1000 101-454555
support@smartfix.theme

Store Hours
Mon - Sun 09:00 - 18:00

San Francisco Area

358 Battery Street, 6rd Floor San Francisco, CA 27111

1001 101-454555
support@smartfix.theme

Store Hours
Mon - Sun 09:00 - 18:00